Eldobod az agyad – The Apocalypse (rövidfilm)

Az idei Sundance fesztiválon debütált ez a rövidfilm, amiben a végletekig elcsépelt apokalipszis téma kerül terítékre, de új megközelítésben.

Reklámok

A CW egyelőre nem kér Wonder Woman-ből

wonder-woman1

A Clark Kent fiatalkorát bemutató Smallville után sem maradt szuperhős nélkül a CW csatorna. A 2012 őszén indult Arrow egész jól szerepel a nézettségi versenyben, ezért egy másik DC karakter is szóba jött, aki a tv felé vehetné az irányt. Ő Wonder Woman, aki az Amazon című sorozat főszereplője lenne. Azért a feltételes mód, mert a legfrissebb hírek szerint a CW visszadobta a pilot forgatókönyvét. Így az Amazon már biztosan nem kerülhet képernyőre a következő szezonban. Mindez vagy azért történt, mert továbbra sem találták meg a legalkalmasabb személyt a főszerepre, vagy csupán a szkript nem nyerte el a fejesek tetszését.
A tv világa cseppet sem ismeretlen a szuperhősnő számára, hisz az USA-ban 1976 és ’79 között sugározták a három évadot megélt, legendás Wonder Woman sorozatot, melyben Lynda Carter volt a címszereplő. 2011-ben az NBC is szeretett volna egy szériát indítani a harcos amazonnal a középpontban, de az elkészült pilotot látva, mégsem rendelték be.
Habár az Amazon lecsúszott a 2013/2014-es szezonról, a CW mégis bizakodó a sorozattal kapcsolatban, és elmondásuk szerint újabb esélyt adnak neki jövőre.

Még egy ellenfél rendel! – Rhino az Amazing Spider-Man 2-ben

spidey_vs_rhino

Mint már köztudott, a The Amazing Spider-Man 2-ben szereplő főellenfél Electro lesz, akit Jamie Foxx fog alakítani. Az új casting hírek alapján most kiderült, hogy csatlakozik hozzá egy másik gonosz, Rhino személyében. Az orosz maffiózóból egy kísérlet során emberi rinocérosszá váló karakter szerepére Paul Giamatti-t szemelték ki. Pókembernek ennek ellenére nincs oka panaszra, hisz az ellenlábasok mellett csajokkal is rendesen el lesz eresztve. Emma Stone (Gwen Stacy) és a második részben debütáló Shailene Woodley (Mary Jane Watson) mellé Felicity Jones érkezik. A Like Crazy című filmből ismert angol színésznőről még nem tudni, kit fog alakítani.
A The Amazing Spider-Man 2 forgatása februárban indul Marc Webb vezényletével, a végeredményt pedig 2014. május 2-án láthatjuk majd a mozikban.

DC Nation: Két sorozat megy, kettő jön

young justice

Az amerikai Cartoon Network közzétette a 2013/2014-es szezon műsortervezetét, melyben tavaly indult blokkjuk a DC Nation változásait is bemutatták. Változásokat, amik nem szolgálnak jó hírekkel a rajongók számára, ugyanis a jelenleg második évadát taposó Young Justice és az első évados Green Lantern: The Animated Series nem szerepel a műsorkínálatban. A jelek egyelőre kétség kívül arra utalnak, hogy a csatorna elkaszálta mindkét sorozatot, teret adva két újabbnak. Az egyik a DC Nation-ben látható rövidfilmek közül nőtte ki magát. Ez a Teen Titans Go!, amiben a korábbi, 2003 és 2006 között futó sorozathoz képest jóval inkább a humor kerül előtérbe. Emellett még érkezik a legújabb denevérember adaptáció, a Beware the Batman. Az animáció stílusa az eddigi képek alapján még nem tűnik túlságosan emészthetőnek, és akkor még nem is beszéltünk a történetről. Elég annyit megemlíteni, hogy a sztoriban Alfred Pennyworth ex-titkos ügynökként szerepel (a hivatalos promóképen is nagyban lövöldözik az öreg), és Bats-re olyan remek ellenfelek várnak, mint Mister Toad vagy Professor Pyg. A sajtóközleményben egy nyomozós thrillerként aposztrofálják az egyelőre igencsak bizarrnak tűnő Beware the Batman-t. A 2013-ban esedékes premier remélhetőleg szertefoszlatja majd nagy adag előítéletemet.
Egyik újoncnak sem lesz könnyű dolga, mivel a Young Justice és a Green Lantern egyaránt hihetetlenül szórakoztató, jól megírt sorozat, és nagyon nehéz lesz pótolni az utánuk keletkezett űrt.

A Chinese Oddyssey (Trailer)

Hamarosan érkezik Stephen Chow (Kung-Fu Hustle, Shaolin Soccer) újabb őrülete az A Chinese Oddyssey. A film alapjául szolgáló regény nem éppen tegnap íródott. Az 1592-ben megjelent Journey to the West mai napig szerves részét képezi a kínai folklórnak. A regényben egy majom király, egy buddhista szerzetes és két szellem – az egyik egy hal, míg a másik egy disznó –Indiába vezető kalandos útját mutatja be. Sokakat megihletett a történet, ugyanis az idők során már többféle módon feldolgozták és a popkultúra minden ágában találhatunk műveket, amelyekre nagy hatással volt. Például annak idején erről mintázta a Dragon Ball-t Akira Toriyama. A közelmúltból pedig érdemes még megemlíteni a Ninja Theory Enslaved: Oddyssey to the West című videojátékát, ami szintén a Journey to the West alapján készült. Akár holnap reggelig sorolhatnám tovább, hiszen Dunát lehetne rekeszteni a különböző adaptációkból, amik közt rengeteg tv-sorozat, valamint film is szerepel. Utóbbi kategóriához csatlakozik a Stephen Chow-féle, februárban (egyelőre csak Kínában) bemutatásra kerülő mozi, melynek trailer-ét itt megnézhetitek. Mindeközben Hollywood is kacérkodik az ötlettel, hogy a vászonra vigye ezt a kínai népmesét. A legutolsó hírek szerint Neil Gaiman írja majd a forgatókönyvet, és rendezőnek Guillermo del Toro-t szemelték ki.

J.J. Abrams rendezi a Star Wars VII-et

jjabrams

Réges régen, egy messzi-messzi galaxisban egy csendes kávézó félreeső zugában elhelyezkedő asztalánál ült egy férfi teljesen belefeledkezve notebookjába, amikor hirtelen furcsa léptekre lett figyelmes. Egy köpenyes alak közeledett felé, aki a bemutatkozást mellőzve csak ennyit szólt: „Te fogod rendezni a Star Wars VII-et”. A férfi – akit mellesleg J.J.-nek hívtak – kezdeti meglepődése után megigazította szemüvegét, majd ezt válaszolta: „Mint már azt többször elmondtam, el vagyok kötelezve a Star Trek iránt, és…”. A köpenyes alak ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy az etikett ismeretlen számára, és azt mondta: „Te fogod rendezni a Star Wars VII-et.” – mindezt egy lassú kézmozdulattal kísérve J.J. szeme előtt. Erre J.J. üveges tekintettel csak annyit tudott mondani: „Tudod mit? Én fogom rendezni a Star Wars VII-et!”

Valahogy így történhetett J.J. Abrams meggyőzése, vagy egy ennél jóval reálisabb módon, de abban a sztoriban Jedi helyett néhány öltönyös ember és egy valag pénz szerepel, úgyhogy azt hagyjuk is. Szóval a Star Wars VII bejelentése óta főleg csak arról szóltak a hírek, hogy ki nem fogja rendezni a folytatást. Az elmúlt hónapokban több direktor is felsorakozott, akik élből elutasították a lehetőséget. Közéjük tartozott J.J. Abrams, kinek tévés projektjei mellett ott van többek közt a Star Trek és a Mission Impossible franchise is, és előbbi iránti lojalitása miatt passzolta az SW-t. Most úgy néz ki, mégis meggondolta magát, mert a legfrissebb hírek szerint Ő lesz a rendezője az új trilógia nyitódarabjának. Mellette állítólag Ben Affleck is komoly esélyes volt a posztra.
A Lucasfilm részéről még nem erősítették meg a hírt, tehát egyelőre csupán a The Wrap értesüléseire hagyatkozhatunk.