Marvel Cinematic Universe – Mit tartogat a 3. fázis?

antman

Éppen csak elkezdődött a Marvel filmes univerzum második fázisa, amit majd csak 2015-ben zár le az Avengers 2, mégis nagy az érdeklődés: mi jöhet azután? Megannyi pletyka látott már napvilágot állítólagos bennfentes információkra hivatkozva a jövőbeli szuperhősfilmekről, amiket a Marvel Studios főnöke, Kevin Feige egyszer s mindenkorra tisztázott az EW-nek adott interjújában.

Az első film, ami már biztosan vászonra kerül a harmadik fázisban az az Ant-Man Edgar Wright rendezésében. Feige elárulta, hogy több évvel ezelőtt mikor még csak házaltak az ötlettel, a nagyobb filmstúdiók fejesei a név alapján csak egy félig ember-félig hangya teremtményre tudtak gondolni, és nem láttak fantáziát a megfilmesítésben. Végül emiatt döntött úgy a Marvel, hogy saját stúdiót alapítanak. Az Ant-Man filmet már az első fázisra tervezték, de Edgar Wright elfoglaltságai miatt elhalasztották a projektet. A rendező azonban amint végez az idén augusztusban bemutatásra kerülő The World’s End című filmjével, máris nekilát a hangyákkal is szót értő szuperhősről szóló alkotás forgatásának.

Robert Downey Jr. lejárt szerződése és több nyilatkozata alapján arra lehet következtetni, hogy hamarosan hátat fordít Tony Stark karakterének. Noha a tárgyalások most is zajlanak, hogy az Avengers 2-ben szerepeljen – ahol mellesleg Joss Whedon központi szerepet szán neki -, önálló filmben már valószínűleg nem láthatjuk őt Vasemberként. Az Iron Man 3 azonban épp a napokban lépte át az egymilliárd dolláros bevételi álomhatárt, ezért elképzelhetetlen, hogy ne fussanak neki majd egy negyedik résznek. Feige szerint nem csak negyedik, hanem akár tizedik vagy huszadik részt is megérhetnek Tony Stark kalandjai. Már csak az a nagy kérdés, hogy a karakterrel egybeforrt Robert Downey Jr.-t hogyan sikerül majd pótolni a jövőben?

Egyéb pletykák közt szerepelt az is, hogy Doctor Strange végre bemutatkozhat a harmadik fázisban. Ez a film is egy ideje készülőben van, és egy szkript is íródott hozzá még néhány évvel ezelőtt. Feige nem vetette el a lehetőségét annak, hogy a doktort a vászonra varázsolják, hiszen általa egy teljesen új, mágikus világot tudnának bemutatni a Marvel univerzumon belül.

A már jól ismert hősök közt még mindig ott van Hulk, aki a legkeményebb dió mindközül, ugyanis hiába lopta el kompletten a show-t az Avengers-ben, sokan úgy gondolják – az előző próbálkozásokból okulva -, karaktere nem lenne működőképes egy önálló filmben. Ám a stúdió úgy gondolja, hogy Mark Ruffaloval könnyű dolguk lesz végre egy igazán jó filmet készíteni a zöld behemótról. Egyes híresztelések arról szóltak, hogy a nagysikerű Planet Hulk képregényt dolgozhatnák fel a vásznon, erre viszont biztosan nem kerülhet sor. Az idegen bolygón játszódó sztoriban Bruce Banner nem kap szerepet, és a Marvel inkább egy olyan filmet akar, amit rá tudnak építeni, amellett persze, hogy dühödt énjének is teret adnak a zúzáshoz, de a Földön maradva.

Black Panther is szépen vár a sorára már egy ideje, akinek mozis debütálásról már évek óta pletykálnak, ami eddig csak nem akart megtörténni. A Marvel szerint még semmi konkrétum nincs vele kapcsolatban, viszont szerintük a rengeteg spekuláció csak arról tesz tanúbizonyságot, hogy milyen nagy és elkötelezett rajongótáborral rendelkezik a karakter.

Az interjúban szó esett még az Inhumans-ről, akik majdnem bekerültek a második fázisba, mígnem a stúdió inkább a Guardians of the Galaxy mellett döntött. Feige érdekesnek találja a szuperhős alakulatot, de egyelőre biztosan nem számíthatunk felbukkanásukra. Ugyanez a helyzet a különleges képességű tinikből összeverődött The Runaways esetében is. Mivel nem fértek bele az első fázis terveibe, a Marvel félretette a projektet, ami azóta parkolópályán pihen, és a közeljövőben sincs rá esély, hogy időt szakítsanak rá. Mindezek mellett szóba kerültek a nemrégiben megfilmesítési jogaikkal a hónuk alatt visszatérő szuperhősök is, akikről már írtam bővebben. És egy határozott nemet is sikerült Kevin Feige-ből kiszedni, mégpedig a Marvel Zombies-t illetően. Hiába örvendenek az élőhalottak hatalmas népszerűségnek szerte a világon, a Marvel nem tervezi megülni ezt a divathullámot. Így bármennyire szórakoztató lenne egy film tele zombivá változott szuperhősökkel, ez a képregény egyelőre semmiképpen sem kap adaptációt. De ki tudja, mit hoz majd a jövő?

Reklámok

Marvel Cinematic Universe – Mit tartogat a 3. fázis?” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Hangyaember? Na ne! 🙂 Mondtam ezt anno a Bosszúállókra is, aztán végül tetszett és jókat derültem rajta. Azért megy a Marvel szekere szépen, hisze a legnagyobb hősöket implementálták már celluloidra. Ami bónusz ezekben a filmekben, hogy egyik sem akar komoly lenni, egyszerűen látványos , egynyári pop-corn moviek, amikre a következő idényben – ha csak nem csinálnak neki folytatást – a kutya sem fog emlékezni. Utoljára az X-men előzményfilmje villantott olyat (szociológiai problémákat jól körülhatárolva), hogy elismerően csettintettem a stáblista bekúszása után és fenntartom a jogot, hogy újranézzem. Hulk unalmas, hisz látvány ide vagy oda, kinek van kedve egy túlméretezett dögöt nézni, amint városokat trimbol… Vasember 20 – itt kezdődnek a problémák: túlzásba esnek és a szó legszorosabb értelmében kiherélik a franchise-t, ahelyett, hogy egy jó trilógia után lezárnák. A pénzéhség számomra érthetetlen. … 😦

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s