Mit nézzünk idén nyáron? – 10 sorozat napégés ellen

breaking_bad_tv

Habár az amerikai tévés szezon elérkezett a végéhez, ez még koránt sem jelenti azt, hogy sorozatok nélkül maradnánk a nyáron. A folytatásban tíz olyan visszatérő, illetve idén debütáló szériára hívnám fel a figyelmet, amiket én biztosan nézni fogok, és remélhetőleg ti is találtok köztük kedvetekre valót.

Arrested Development (4. évad)  – Netflix

header-arrested-development-season-4-first-full-trailer

Hét évvel azután, hogy a FOX elkaszálta az Arrested Development-et, a Bluth család most visszatér a negyedik évaddal! A nagy rajongótáborral, ámde ennek ellenére borzalmas nézettséggel rendelkező sorozatot a Netflix támasztotta fel. Így az on demand szolgáltatás keretein belül lesz elérhető május 26-án az új szezon mind a 15 része. Ámde a sorozat alkotója Mitch Hurwitz azt tanácsolta a rajongóknak, hogyha tehetik, ne egyszerre darálják le az összes epizódot, mert igazi élményt csak kisebb adagokban fogyasztva nyújthat. Hét év azonban mégiscsak hét év, úgyhogy nem hiszem, hogy sokan megfogadják majd a tanácsát.

Avengers Assemble (1. évad) – DisneyXD

AvengersAssembleInline

A Marvel tévés részlege úgy döntött két évad után véget vet az Avengers: Earth’s Mightiest Heroes-nak, amit egy másik, a film sikerét jobban meglovagoló sorozat követhet, amellyel mellesleg tovább bővíthetik az Ultimate Spider-Man-nel elkezdett rajzfilmes univerzumukat. Az Avengers Assemble csapatának összeállítása megegyezik a tavalyi blockbusterben látott felállással, plusz hozzájuk csatlakozik a hamarosan a mozivásznon is debütáló Falcon. A történet szerint kedvenc hőseink útjai elváltak, ám olyan fenyegetéssel szembesülnek, ami miatt persze, hogy újra össze kell állniuk. Már volt szerencsém az első részhez, ami erősen közepes volt, de szerintem adok még esélyt a sorozatnak, melynek első két epizódjának premierje május 26-án lesz esedékes, míg a folytatás július 7-én érkezik.

In The Flesh (1. évad) – BBC America

BBC-In-The-Flesh

Az In The Flesh – angol sorozat lévén – már lement szülőföldjén, de az amerikai premier miatt hátha nagyobb figyelmet kap, úgyhogy nem szerettem volna lehagyni a listáról. Nem egy tipikus zombis sorozatról van szó, ugyanis az apokalipszis utóhatásait követhetjük nyomon, ahol egyes élőhalottakat megpróbálnak rehabilitálni és visszavezetni a társadalomba. A főszereplő, Kieren Walker is közéjük tartozik, akinek nem megy könnyen maga mögött hagyni a zombiként eltöltött időt. Amerikában június 6-án kerül bemutatásra a mindössze három részes első évad, ami szerencsére nagy sikernek örvendhetett Angliában, így 2014-ben számíthatunk majd egy hosszabb második szezonra.

Wilfred (3. évad) – FX

wilfred-season-2-promo-img

Június 20-án végre valahára folytatódik az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb sorozata. Azoknak, akik esetleg nem ismernék: a Wilfred egy ausztrál sorozat remake-je, melyben a depresszióval küzdő Ryan barátra lel a szomszéd kutyájában, aki teljesen felforgatja az életét. A leírtak alapján biztosan elsőre egy lagymatag családi szórakozásnak tűnhet, de attól igencsak távol áll, mivel az ebet egy kutyajelmezes felnőtt férfiként láthatjuk, aki amellett, hogy az ember legjobb barátjának összes főbb tulajdonságait birtokolja, nem veti meg a füvezést és az ivást sem. A sok kellemes percet szerző első évad után, a másodikban elég szépen elengedték magukat a készítők és sorra kaptuk a mindfuck részeket, így kíváncsian várom, mit nyújtanak majd idén.

Under The Dome (minisorozat) – CBS

Under_the_Dome_by_leovilela-book-jacket-art

Június 24-től lesz látható a CBS-en az Under The Dome, mely Stephen King 2009-ben megjelent könyvének adaptációja. A 13 részből álló minisorozat egy kisváros történetét mutatja be, amit egyik napról a másikra egy a lakosokat a külvilágtól kompletten elzáró különös búra vesz körbe. Miközben szép lassan kezd eluralkodni a káosz, néhány ember megpróbálja kideríteni, miért történt velük mindez, és hogyan menekülhetnének meg. Engem abszolút megvettek a sztorival, az pedig már csak hab a tortán, hogy az elképesztő Y: The Last Man képregény alkotója és a Lost egyik írója, Brian K. Vaughan jegyzi a sorozatot.

Dexter (8. évad) – Showtime

pposternew

8 év után június 30-án kezdetét veszi Dexter végjátéka. Remélhetőleg senkinek sem kell bemutatni a vérnyomelemzőként dolgozó sorozatgyilkost, akire nem kevés megpróbáltatás vár ebben az évadban. Amellett hogy folyamatosan hódolnia kell szenvedélyének, lelkileg összetört testvérén is segítenie kell, míg régi és új szereplőknek köszönhetően titka sincs már akkora biztonságban, mint eddig. Nagyon kíváncsi vagyok, mit tartogat majd a befejezés. Vajon Dexter kaphat happy end-et vagy utoléri őt a végzete? Nyár végére megtudjuk.

Ray Donovan (1. évad) – Showtime

ray-donova-key-arttop-710x400

Egy napon debütál a Dexterrel a Showtime vadonatúj sorozata, a Ray Donovan. A címszereplőt Liv Schreiber alakítja, aki egy úgymond „eltakarítóként” dolgozik Hollywoodban, elintézve a híres és gazdag emberek ügyes bajos dolgait, amik a legtöbb esetben nem nevezhetőek legálisnak. Ray dolgos hétköznapjait végül börtönből frissen szabaduló édesapja zavarja meg, akit ráadásul ő juttatott rács mögé. A csatorna nagy reményeket fűz a 12 részes első évadhoz, amihez minden okuk megvan, hisz egy igen érdekes sorozatnak ígérkezik a Ray Donovan.

Beware the Batman (1. évad) – Cartoon Network

beware

Idén júliusban megkapjuk a sokadik Batman sorozatunkat, ami elsősorban furcsa animációjával hívta fel magára a figyelmet. További érdekességek közé tartozik az is, hogy Alfred ex-kémként hordja a kávét Bruce úrfinak, akinek olyan kevésbé ismert és cseppet nevetségesnek tűnő ellenségeivel gyűlik meg főként a baja, mint Professor Pyg és Mister Toad. Meg kell jegyezzem, tökéletes a sorozat címválasztása ugyanis egyelőre a többség valóban óvakodik ettől a fajta Batmantől, de ez a szokatlannak tűnő felütés akár még jól is elsülhet, úgyhogy én mindenképp adok neki egy esélyt.

Hulk and the Agents of S.M.A.S.H. (1. évad) – DisneyXD

hulk-embed

Augusztus 11-én debütál az egy fedél alatt élő Hulk, She-Hulk, Skaar, Red Hulk és A-Bomb alkotta csapat kalandjait bemutató rajzfilmsorozat, ami ráadásul valóságshowként lesz prezentálva. Na, ez most vagy nagyon jól fog elsülni vagy egy igazi katasztrófa lesz. Én egyelőre még az utóbbi felé hajlanék, de remélhetőleg kellemesen fogok csalódni.

Breaking Bad (5. évad/II.) – AMC

esq-breaking-bad-season-5-finale-2012-lg

Sokan aposztrofálták már a legjobbként a droggyártásba fogó kémiatanár történetét, a Breaking Badet, és ezzel az állítással nem igazán járnak messze a valóságtól. Szinte egy örökkévalóságnak tűnt, de augusztus 11-én végre folytatódik a kettészelt ötödik évad, ami egyben a sorozat utolsó felvonása is lesz. Akárcsak Dexternél, Walter White esetében is felmerülhet a kérdés, hogy vajon létezik-e megváltás számára vagy kénytelen lesz elszenvedni cselekedeteinek következményeit? Bárhogyan is alakuljon a végkifejlet, a Breaking Bad már joggal elfoglalta a helyét a legnagyobbak között, és erről a sorozatról még sok-sok év múlva is beszélni fogunk.

Mit nézzünk idén nyáron? – 10 sorozat napégés ellen” bejegyzéshez ozzászólás

  1. In the Flesh felírva! Az Under the Dome már csak azért is várós, mert alig van jó sci-fi sorozat mostanság és elég frusztráló, hogy a tudományos fantasztikum világa ennyire “underground” szintre kezdett szorulni – persze kifutottak a nagyok, mint a BSG, az SG vagy régebben a STkek. Viszont az vérlázító, hogy az újakat elkaszálják – nagy fájdalmam a 2010-es Outcasts angol sorozat vágóhídra küldése… pfff * A másik ami miatt érdekes lesz a búrás dolog, hogy biztos megint betekintést kapunk az elszigeteltségből és bizonytalanságból fakadó konfliktushelyzetekbe. 🙂 nyamm
    Breaking Bad kicsit Nancy ül a fűben utóhatású, vagy spinoff. Anyuka helyett kémiatanár, de attól még drogsorozat.
    A Wilfred kinézetre és sztorira érdekesnek tűnik, utánajárok. Többiek… hmm hmm, a legjobb három nyer úgyis, többre nincs ideje az embernek.
    Jó ajánló, most már tudok mire lőni! 🙂

    • Köszönöm, örülök, hogy fel tudtam hívni a figyelmed néhány sorozatra :).
      A Breaking Bad egyébként az alapsztorit tekintve elsőre valóban egy Nancy ül a fűben típusú sorozatnak tűnhet, de ha csak egyetlen részt is megnézel, rájöhetsz, hogy ez nagyon messze áll a drogdíler anyuka kalandjaitól. Fantasztikusan jól meg van írva a cselekmény, ami izgalmas és fordulatokban gazdag, plusz a színészek is kiválóak. És még jó hosszan tudnám méltatni a sorozatot (asszem a premier környékére kéne írnom egy cikket róla:), úgyhogy nyugodt szívvel tudom ajánlani a Breaking Badet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s