Man of Steel a kulisszák mögött

Annak érdekében, hogy valamivel elviselhetőbb legyen a várakozás a fantasztikusnak ígérkező Man of Steel-re, kaptunk egy videót, ami bemutatja hogyan gondolták újra a készítők a Superman mítoszt. A 13 perces anyagban a rendező, Zack Snyder mellett a producerek és a színészek is megszólalnak, illetve a forgatásra is bepillantást nyerhetünk.

Reklámok

Ősszel a gonoszaké lesz a főszerep a DC-nél

david-finch-villains-month

Mióta elstartoltak a New 52 címek 2011 őszén, a DC Comics méltóképpen szereti megünnepelni a szeptemberben esedékes évfordulókat. Tavaly minden sorozatuk 0. számát, azaz addig el nem mesélt eredettörténeteket adtak ki, idén pedig eme jeles alkalomból ismét felrázzák a képregényeiket. Szeptemberben az összes cím felett egy-egy híres szuperbűnöző veszi majd át az uralmat, így például a Superman-ben Bizarro, a Detective Comics-ban Poison Ivy, míg a Justice League-ben Darkseid váltja le kedvenc hőseinket egyetlen szám erejéig.

Az egész kampány célja, hogy megágyazzon a szintén szeptemberben induló, a New 52 első nagyszabású crossoverjeként szolgáló Forever Evil történetnek. A Geoff Johns és David Finch által jegyzett 7 részes minisorozat a DC Comics szinte összes hírhedt gonosztevőjét felvonultatja majd. Az első szám megjelenését követően októberben újabb címek érkeznek a főszál kiegészítéseként, amelyek közül egyelőre a legígéretesebbnek a Batman ellenségeire fókuszáló Forever Evil: Arkham Wars tűnik.

Végre egy acélos Man of Steel trailer

Manapság ha egy film teljes kampányát végigkövetjük, sok esetben elenyésző mennyiségű újdonsággal találkozhatunk, mire beülünk a moziba. A Man of Steel tökéletes ellenpéldája ennek, ugyanis a produkció egyelőre jól állja a sarat. Hiába van a nyakunkon a két hónap múlva esedékes premier, a készítők eddig csak a legszükségesebb tudnivalókat árulták el, és a reklámanyagokat is szép komótosan adagolták. A legfrissebb trailernek köszönhetően viszont végre bővebb bepillantást nyerhetünk a hazai mozikba június 20-án beröppenő filmbe. Van aki még továbbra sincs meggyőzve?

Mi a helyzet a Justice League Dark filmmel?

Justice-Leauge-Dark-Featuring-Constantine-and-Deadman

A DC-nél várakozóállásban lévő megannyi képregényadaptáció közt akad olyan is, melyben nem legendás szuperhőseiket akarják a vászonra költöztetni. Az univerzumuk perifériájára szorult, természetfeletti karaktereket egy csapatba gyűjtő Justice League Dark című képregény még 2011-ben, a hírhedt New 52 kezdetekor indult útjára. Erre vetette ki hálóját Guillermo Del Toro, aki mindenképpen filmet szeretne készíteni belőle. A rendező a WonderConon beszélt bővebben a Dark Universe címre keresztelt moziról.

Elmondása szerint a film főhőse az okkult nyomozó, John Constantine lesz, aki mellett központi szerepet kap még a saját gyilkosát kereső szellem, Deadman, és a félig növény, félig ember Swamp Thing. A csapat tagjai közt lesz továbbá Etrigan, Jason Blood, Zatanna, és Spectre is. Akármennyire rászorul az egyszeri néző, hogy megtudja kik ezek a karakterek, a készítők nem vesződnek eredettörténettel. Ahogy halad előre a sztori, megtudhatunk majd egy-egy hős múltjáról apró részleteket, de nem szeretnék erre feláldozni az egész filmet.

Del Toro örömmel jelentette be, hogy a Dark Universe teljes tervezete már elkészült, és hamarosan nekiáll a forgatókönyvnek egy íróval, kinek a nevét nem árulhatta el. Mivel nagyon az elején jár a produkció, jó néhány év választ el minket attól, míg lesz is belőle valami, de én személy szerint már most izgatottan várom a filmet.

Christian Bale visszatérhet Batmanként a Justice League-ben

christian-bale-batman

Hiába ért véget a Nolan-féle Batman története a The Dark Knight Rises bemutatásával, a Warner Bros. mégsem akarja elengedni az aranytojást tojó tyúkot, főleg most, mikor annyira keservesen össze szeretnének hozni egy Justice League filmet. Jelen állás szerint mivel Christopher Nolan lett kinevezve arra a posztra, hogy bábáskodjon az összes DC mozi felett, nem kizárt Christian Bale visszatérése sem. Ezzel máris egy nagyobb löketet kaphat a készülő filmek tengerén hánykolódó Justice League, mert büszkén kijelenthetik, hogy kapcsolódik a nagysikerű Dark Knight trilógiához. Az pedig már csak hab lesz a tortán, ha az össznépi szuperhősködés felvezetéseként szolgáló Man of Steel is bankot robbant, amire minden esély megvan, hiszen akik eddig látták Zack Snyder moziját, el voltak ragadtatva tőle.

Az, hogy szólóban mit hoz a jövő Batmannek, még kérdéses, de Bale már hangot adott annak, hogyha Nolan a megfelelő szkripttel keresi meg, ő benne lenne a folytatásban.