A benned lakozó gonosz – Bad Milo! (2013)

bad-milo-ken-marino-2

Néha egy-egy film nézése közben eljátszom a gondolattal, hogyan is zajlhatott mikor a készítők leültek a producerekkel, próbálva meggyőzni őket arról, hogy az ötletük bizony vászonra való. Ez a Bad Milo! esetében fokozottan igaz, amelynek már csak a szinopszisa elegendő egy fejvakarásra.

Duncan a légynek sem tudna ártani. Amikor csak teheti elvetődik a konfliktus baljós árnya elől és nyugodtan hagyja, hogy minden nap feltöröljék vele a padlót munkahelyén. Házasélete legalább kiegyensúlyozott, ám mégis emészti őt valami. Valami ott belül. Később kiderül, hogy bélproblémáinak okozója egy szörny, aki benne él, és bármikor nagyobb stressz éri, távozik belőle. Igen, kedves olvasó, főhősünk a világra szarja a kis teremtményt, aki ilyenkor rövidre zárja a probléma forrását, megzabálva a Duncannek fej…vagyis hasfájást okozó embereket.

A történet felvázolása után általában az a kérdés merül fel, hogy „ugye ezt nem gondolták komolyan?”. Nos, tényleg nem veszi magát komolyan a film, legalábbis egy ideig. Azonban a játékidő végéhez közeledve számomra nagyon úgy tűnt, hogy komoly tartalmat, illetve ne adj’ isten még mondanivalót is megpróbáltak belecsempészni egy olyan filmbe, ami egy paliról szól, aki gyilkos szörnyet szarik, ha rossz napja van. A poénok egy idő után elmaradnak, és marad nekünk ez a furcsa valami, ami a végére már legkevésbé sem nevezhető viccesnek.

Ebből az ötletből, akármilyen abszurdan is hangzik, szerintem egy remek rövidfilmet lehetett volna csinálni, de egy egész estés mozi már túlzás, mivel szemmel láthatóan nem tudtak mit kezdeni vele az alkotók.

Reklámok

Az igazi feelgood mozi – The Way Way Back (2013)

The-Way-Way-Back-Trailer

Nagy kedvencem volt a The Descendants, így mikor megtudtam, hogy érkezik az alkotók, Nat Fixon és Jim Rash új filmje, a The Way Way Back, hamar a várólistám egyik előkelő helyére került. A szimpatikus szereplőgárda és a trailer ezután már csak fokozta a „shut up and take my money!” érzést. Első ránézésre pedig ez a film sem különbözik egy tipikus karakterfejlődős dramedytől. És másodikra sem.

A 14 éves Duncan nem nevezhető egy élettel teli kölöknek, amiben nagyban közrejátszik szülei válása és az anyja életébe belépő Trent. Az újdonsült mostohafater csak tovább rombolja főhősünk a nullával éppen egyenlő önbizalmát, aki a háta közepére sem kívánja közös nyaralásukat. Duncan kezdetben leszegett fejjel bóklászik a nyaralóövezetben majd szép lassan elkezdi felfedezni magának a helyet, köztük a közeli vízi parkot és persze a szomszéd lányt is.

Többet nem nagyon kell elmondani a történetről, mert lényegében tényleg ennyi. Nem tartogat újdonságot, kiszámítható a végkifejlet, de mégis az utóbbi idők egyik legjobb filmélménye. A cselekmény rengeteg lélekkel lett megtöltve: egyfolytában érkeznek a viccesebbnél viccesebb párbeszédek, amit néha felvált egy-egy drámai jelenet, és nem tudod úgy nézni a filmet, hogy ne legyenek rád hatással a karakterek sorsai.

Ha már karakterek, rendkívül jól ki lett alakítva a Duncant körülvevő két közösség (a szomszédság és a vízi park alkalmazottai) és annak minden egyes szereplője. Egyértelműen a vízi park nagydumás munkását alakító Sam Rockwell nyújtja a legparádésabb alakítást, de ebben a filmben mindenkinek megvan a helye, legyen szó akár csak egy pár mondatos szerepről. Érdekes volt még látni Steve Carell-t a szokásostól eltérően látni Trentként. A szerepeiben mindig rokonszenves, kissé suta Carell rendkívül jól hozza a nagybetűs tuskót, akit egyszerűen imádod, hogy utálhatsz.

Nem igazán akarok – illetve nem tudok – semmi negatívumat írni, hiszen tényleg egy nagyon szívmelengető és humoros alkotásról van szó. A The Way Way Back az a tipikus film, ami még akkor is egy mosolyt hagy az arcodon, mikor a stáblista már rég legördült.

Smashed (2012)

smashed_4_b_2_cropscale_990x410-80

A Smashed tökéletes példája annak, mikor egy trailer jócskán félreinformál a film történetét illetően. A rövidke előzetes alapján egy jó kis feelgood mozinak tűnt, melyben egy az alkohollal nagy barátságban lévő pár próbál egymást segítve kilábalni függőségükből. Végül mégsem pontosan ezt nyújtotta az egyébként figyelemreméltó szereplőgárdával rendelkező film (itt van együtt Ron Swanson, Jesse Pinkman, na meg Scott Pilgrim csaja).

Tehát adott egy fiatal házaspár, Charlie (Aaron Paul) és Kate (Mary Elizabeth Winstead), akik nagyon jól érzik magukat alkohollal átitatott mindennapjaikban. A férj újságíróként dolgozik, míg a feleség tanárnő egy általános iskolában. Utóbbi egy újabb átmulatott éjszaka után kidobja a taccsot órája kellős közepén, mire a jól értesült kis kölkök ebből rögtön megfejtik, hogy a tanító néni biztosan terhes. Kate ezek után sodródni kezd az árral, és míg a teljes tantestület azt hiszi, hogy várandós, az egyik tanár, Dave (Nick Offerman) szagolja csak ki, hogy szó sincs itt babáról, csak a vég nélküli piázás utóhatásairól. Az ő felhívására jut el az életén változtatni akaró Kate az anonim alkoholisták gyűléseire, szép lassan elindulva a gyógyulás útján.

A film legfőképp Kate harcát mutatja be a függőséggel, a munkahelyi hazudozásával és persze férjével, aki végig inkább a háttérben ténfereg. Ő jóval kevesebbet látható, és annál többet nem igazán tudunk meg róla, mint hogy pénzes szülők gyermeke, a piát meg nagyon csípi.

A remek alakítások ellenére, mégis erőtlennek éreztem az egész filmet. Szó sincs a trailer által sugallt keserédes hangulatról, és a dráma sem rendelkezik olyan mélységgel, mint ahogy azt a témával kapcsolatban elvárná az ember. A Smashed mindössze 80 perces, de sajnos a vége felé már ez is soknak bizonyult.

Így él egy élőhalott – Halley (trailer)

Halley

Mivel a zombitémát már sokan elég alaposan kivesézték, mostanában muszáj pár szokatlan ötletet előhúzni a témával kapcsolatban, ha valaki azt akarja, hogy alkotása kitűnjön a csoszogó hordákból. A Sundance fesztiválon bemutatott mexikói film, a Halley készítői pont így próbáltak cselekedni.

Beto annak ellenére, hogy meghalt, mégis tovább éldegélhet, persze amennyire folyamatosan oszladozó teste hagyja neki. Zombi mivolta ellenére viszont mégsem keni rá a szomszéd agyvelejét a reggeli pirítósra. Ugyanúgy él, mint bárki más azzal az apró kivétellel, hogy ő egy két lábon járó hulla. Az ő napjait és a zombilét minden kínját kísérhetjük figyelemmel ebben az igazán érdekesnek ígérkező filmben. Amerikai premierről sajnos még nincs hír, pláne nem hazairól. Addig kénytelenek vagyunk beérni a trailerrel, amit a folytatásban nézhettek meg. Bővebben…