Harry Potter spinoff filmek a láthatáron

Harry_Potter_-_Quidditch_(HBP_promo)_1Na, ez úgy hiányzott nekünk, mint Harrynek egy újabb villámalakú sebhely a homlokára. Naívan azt gondolhattuk volna, hogy nyolc nagysikerű film után a Warner Bros. búcsút int a varázslók világának, ám ez koránt sincs így. Nemrégiben érkezett a hír, hogy előkészületben van a Potter univerzum Fantastic Beasts and Where to Find Them című kiegészítő kiskönyvén alapuló mozifilm, aminek forgatókönyvét nem más, mint JK Rowling fogja írni. A történet 70 évvel fog Harry első szemészeti látogatása előtt játszódni, és egy író, Newt Scamander kalandjait fogja bemutatni. Rowling elmondása szerint ezáltal jobban megismerhetjük az általa teremtett világot és a téma alapján remélhetőleg különböző érdekes teremtényeket is láthatunk majd a filmben. Ez így elsőre talán annyira nem hangzik rosszul, akkor mégis miért húzom a számat?

A válasz pofonegyszerű: a WB ennyivel nem éri be. Az új film kulcsszavai mellett levédettek egyéb más Potter univerzumbeli neveket is, melyből kiderült, hogy többek közt egy Kviddics témájú mozifilm sem elképzelhetetlen a jövőben. A rajongók bizonyára most pörgetik a varázslótalárt a fejük felett örömükben, de valahogy én nehezen tudok elképzelni egy teljes mértékben a mágusok első számú sportjára koncentráló alkotást. Ami egészen jól működött kisebb dózisokban az eredeti filmekben, kérdéses milyen lesz egy (vagy akár több) egész estés moziban. Persze ne legyen igazam, és egy újabb bőrlehúzás helyett reméljük a végén valami élvezeteset ki tudnak hozni a témából.

Reklámok

Man of Steel a kulisszák mögött

Annak érdekében, hogy valamivel elviselhetőbb legyen a várakozás a fantasztikusnak ígérkező Man of Steel-re, kaptunk egy videót, ami bemutatja hogyan gondolták újra a készítők a Superman mítoszt. A 13 perces anyagban a rendező, Zack Snyder mellett a producerek és a színészek is megszólalnak, illetve a forgatásra is bepillantást nyerhetünk.

Végre egy acélos Man of Steel trailer

Manapság ha egy film teljes kampányát végigkövetjük, sok esetben elenyésző mennyiségű újdonsággal találkozhatunk, mire beülünk a moziba. A Man of Steel tökéletes ellenpéldája ennek, ugyanis a produkció egyelőre jól állja a sarat. Hiába van a nyakunkon a két hónap múlva esedékes premier, a készítők eddig csak a legszükségesebb tudnivalókat árulták el, és a reklámanyagokat is szép komótosan adagolták. A legfrissebb trailernek köszönhetően viszont végre bővebb bepillantást nyerhetünk a hazai mozikba június 20-án beröppenő filmbe. Van aki még továbbra sincs meggyőzve?

Christian Bale visszatérhet Batmanként a Justice League-ben

christian-bale-batman

Hiába ért véget a Nolan-féle Batman története a The Dark Knight Rises bemutatásával, a Warner Bros. mégsem akarja elengedni az aranytojást tojó tyúkot, főleg most, mikor annyira keservesen össze szeretnének hozni egy Justice League filmet. Jelen állás szerint mivel Christopher Nolan lett kinevezve arra a posztra, hogy bábáskodjon az összes DC mozi felett, nem kizárt Christian Bale visszatérése sem. Ezzel máris egy nagyobb löketet kaphat a készülő filmek tengerén hánykolódó Justice League, mert büszkén kijelenthetik, hogy kapcsolódik a nagysikerű Dark Knight trilógiához. Az pedig már csak hab lesz a tortán, ha az össznépi szuperhősködés felvezetéseként szolgáló Man of Steel is bankot robbant, amire minden esély megvan, hiszen akik eddig látták Zack Snyder moziját, el voltak ragadtatva tőle.

Az, hogy szólóban mit hoz a jövő Batmannek, még kérdéses, de Bale már hangot adott annak, hogyha Nolan a megfelelő szkripttel keresi meg, ő benne lenne a folytatásban.

Idén jöhet az új Arkham játék

arkham

A Warner Bros. Interactive egyik emberének nyilatkozata alapján még idén számíthatunk egy új Arkham játékra. Az így már trilógiává bővülő sorozat legújabb részét állítólag már nem a Rocksteady Studios fejleszti, mert ők egy egészen más Batman játékon munkálkodnak. Pár hónapja került szóba egy az 1950-es években játszódó anyag, amelynek a Justice League is szerves részét képezi, de azóta sajnos nem érkeztek róla újabb hírek.

Ami az Arkhamot illeti, egyelőre csupán találgatni lehet a játékkal kapcsolatban, aminek titokzatosságát tovább fokozza a WB által lefoglalt halom domain név. Persze ha 2013-as megjelenést akarnak, akkor nem kell sokat várni, hogy többet tudjunk meg a franchise legújabb darabjáról.

Csengettek a Justice League-nek?

JL_Darkseid

A Warner Bros. tovább folytatja kétségbeesett vergődését a Justice League film megvalósulásához vezető úton. Most az a hír járja, hogy Will Beall szkriptje egyenesen szörnyűre sikeredett, így most új forgatókönyvíró után néznek. Tehát ismét nulláról indul minden.
Valóban ennyire istentelenül nehéz lenne összehozni ezt a filmet? A WB akárhányszor nekifut a DC Entertainment-tel karöltve, mindig beletörik a bicskájuk a projektbe. Kétség kívül nagy a nyomás rajtuk, mert hatalmas várakozás övezi a Justice League-et, és a legkevésbé sem tenne jót a renoméjuknak, ha egy ilyen, már önmagában sikerre ítéltetett produkciót (könyörgöm, a DC A-listás szuperhősei egy filmben!) elszúrnának. Egyelőre idén nyáron megpróbálják bebizonyítani a Man of Steel-el, hogy Batman után Superman-t is sikerül normálisan vászonra vinni. Elvileg ennek a filmnek a szereplésén áll vagy bukik a Justice League mozi jövője, ám a jelenlegi helyzetet elnézve, elsősorban egy normális forgatókönyvre van szükségük, hogy legyen valami 2015-re.